Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
 
 
 
 
 
Nürburgring 
Time left:
0
0
8
8
nap múlva
Következő versenyem:

MN5 Webshop 

Michelisz Norbert lerajtolta a világbajnok Lópezt, majd közel hét körön keresztül hősiesen tartotta az első helyet. Ezután azonban egy ütközést elkerülendő el kellett hagynia a pályát, így csak a nyolcadik hely jött össze.

"Az első sorból indulva a győzelem a cél, ami nem lesz könnyű, de a MAC3-on elért siker mutatja, hogy jó úton haladunk" - jelezte Michelisz Norbert a szombati kvalifikáció utáni sajtótájékoztatón. Az időmérős második helye igazán a Fő futamon fialhatott, bár a Nyitó futamon is előrelépett a kilencedikről a hatodik helyre. Ezúttal viszont a világbajnok José María López rajtolt előle, aki az első futamon motorcsere miatt a mezőny végéről indulva is ötödik lett, jó formában volt tehát.

A rajtnál Michelisz Norbert nagyon szépen jött el, meg is előzte a világbajnokot, akire csapattársa, Yvan Muller is rátapadt hátulról. A legelejétől látszott, hogy Norbinak piszkosul nehéz dolga lesz az első hely megtartásával, mert a két Citroën óriási tempófölényben volt a Hondával szemben a hosszú egyenesekben.

Az első öt körben Norbi többször is bravúrosan verte vissza López támadását, miközben Yvan Muller nagy segítségére volt azzal, hogy folyamatosan nyomás alatt tartotta az argentint. A Citroënek így nem tudtak mit kezdeni vele, és ekkor jött López fülére a félreérthetetlen üzenet a csapatrádión: "Ne aggódj Yvan miatt." Muller ezután "leszállt" Lópezről, aki így nyugodtan támadhatta tovább a Hondát.

A hetedik körben következett be a látszólag elkerülhetetlen: a két Citroën berobbant mögé, Muller külső ívről támadta, López pedig belülről bújt be mellé, végül mindketten elmentek. Két kanyarral később a francia autója megcsúszott, ezért a közvetlenül mögötte érkező Norbinak ki kellett futnia a sóderágyba, hogy elkerülje az ütközést - Muller az ötödik, Michelisz a nyolcadik helyre jött vissza.

Rob Huff-fot és Tom Coronelt elképzelhető, hogy utólag megbüntetik, amiért kiugrottak a rajtnál. Ha így lesz, Norbi a nyolcadik helyről a hatodikra is előreléphet, de a kockás zászló nyolcadikként intette le Termasban. UPDATE: Huff és Coronel sem kapott büntetést, így nem változott a sorrend.

Michelisz Norbert az időmérős második hellyel 4, a Nyitó futamos hatodik hellyel 8, a Fő futamon a nyolcadik hellyel 4 pontot szerzett, így összességében 16 ponttal gazdagodott Argentínában.

A Fő futam végeredménye:

termas r2