Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
 
 
 
 
Quatar          Quatar
Következő versenyem:

MN5 Webshop 

Hazai pályán tarolt a Honda a fordított rajtrácsos Nyitó futamon: három Honda a dobogón, és Michelisz Norbert megszerezte az első futamgyőzelmét a szezonban.

A szombathoz hasonlóan rendkívül magas hőmérséklet és páratartalom fogadta a vasárnapi Nyitó futamon is a WTCC mezőnyét. Az időmérős 10. helyezése után Michelisz Norbert a fordított rajtrácsos első futamon a pole pozícióból rajtolt. 2013-ban már történt ilyen Japánban: akkor még Szuzukában és a Fő futamon, de a lényeg, hogy Norbi akkor rajt-cél győzelmet aratott. Most Motegiben is nagyon jól kapta el a rajtot, az első sorban mellőle rajtoló csapattársának, Rob Huffnak esélyt sem hagyott az előzésre, magabiztosan őrizte meg az első helyét.

A Honda számára összességében is álomszerűen alakult a rajt, hiszen amellett, hogy a Michelisz, Huff kettős maradt az élen, a hetedik helyről induló Tiago Monteiro is fellépett a negyedik helyre. A harmadik körre a harmadik helyen versenyző Thed Björk megérkezett Rob Huff nyakára. Az angolnak itt a pluszsúlyok miatt egy 80 kilóval nehezebb Hondával kellett megbirkóznia a gyári minimumon menő Volvóval. Kihasználva, hogy Huffnak muszáj volt védekeznie, Michelisz Norbert elszakadt az első helyen.

A hatodik körre Huff már annyira feltartotta Björköt, hogy Monteiro is megérkezett közvetlenül mögéjük, így Norbi mögött kialakult egy hármas vonatozás. A Honda magyarja ekkor már megnyugtatónak tűnő, 2,8 másodperces előnnyel autózott az élen. A hetedik körben Monteiro megelőzte Björköt, így kialakult a Honda 1-2-3 a dobogós helyeken. A végére Michelisz már elkezdett tartalékolni a gumikkal, megtehette, mert megvolt az előnye hozzá. A három Honda diadalmenetben futott be az első három helyen.

Norbi az első futamgyőzelmét szerezte meg a szezonban és a Honda gyári pilótájaként, legutóbb tavaly a Hungaroringen intették le az első helyen, akkor is a fordított rajtrácsos futamon. Japánban másodszor, WTCC-s pályafutása során összességében ötödször nyert.

A Fő futam magyar idő szerint 8:50-kor kezdődik, a hétvége képgalériáját itt találjátok.

A Nyitó futam végeredménye:

motegi r1