Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Michelisz Norbert már az ötödik helyért támadta a volvós Nestor Girolamit a japán nyitófutamon, amikor az argentin kilökte őt, és ezért meg is büntették. A Honda magyarja folytatta a versenyt, és végül hetedikként intették le.

A Japán térségében tomboló tájfun miatt egy napra került az időmérő és mindkét futam Motegiben. Michelisz Norbert kiválóan indította a vasárnapot, hiszen megnyerte a magyar idő szerint éjjel fél három után kezdődő kvalifikációt, így a főfutamon majd a pole pozícióból indulhat. A fordított rajtrácsos nyitófutamon viszont papíron a tizedik hely lett volna az övé, ám csapattársa, Micsigami Rjo, valamint a volvós Nicky Catsburg autójában is motort kellett cserélni, ezért ők a mezőny végére sorolódtak, a Honda magyar versenyzője pedig előrelépett a nyolcadik rajthelyre.

Már a szabadedzéseket és az időmérőt is eső áztatta Motegiben, ami a nyitófutam kezdetére tovább erősödött. Az esős időjárás a Hondának jó hír volt, hiszen Michelisz blogjában jelezte, hogy már legutóbb Kínában is elsősorban az eső miatt voltak erőből versenyképesek a rájuk kiszabott maximális, 80 kilós büntetősúly mellett.

DNNNzBuVQAApn4k

A rajt után Michelisz fellépett a hetedik helyre Mehdi Bennani mögé, akit a második körben meg is előzött. Rögtön üldözőbe vette az ötödik helyen haladó Nestor Girolamit. A harmadik kör végére utol is érte, ám az utolsó kanyarban a Volvo argentinja kilökte őt, Michelisz a pálya szélére sodródva állt meg. Folytatni tudta a versenyt, de a hatodikról visszaesett a 11. helyre csapattársa, Micsigami mögé, akit nem sokkal korábban egy másik volvós, Catsburg lökött ki hasonló módon.

Micsigaminak rádión szóltak, hogy engedje el Micheliszt, de mielőtt megtehette volna, kicsúszott, miközben Rob Huff-fal viaskodott. Ezzel a magyar versenyző fellépett tizediknek, majd Huff-fal küzdött, és a második előzési kísérletével a hetedik körben meg is előzte a Citroën angolját. Közben mindkét volvós, Catsburg és Girolami is boxutcaáthajtásos büntetést kapott a két Honda kilökéséért. Miután letöltötték ezt, Michelisz előrelépett a hetedik helyre, tehát majdnem visszaküzdötte magát oda, ahonnan kipörgették.

WTCC MOTEGI 2017 0285

A kilencedik körben a Hondánál a sérült Tiago Monteirót pótló Esteban Guerrieri látványos csatában megelőzte Thed Björköt a harmadik helyen, ezzel értékes pontokat vett el a bajnokságot vezető svédtől. Ráadásul könnyen lehet, hogy Björköt vizsgálni fogják, amiért nekiment Guerrierinek. Az élmezőnyben ezután már nem változott az állás, Michelisz Norbertet a hetedik helyen intették le, amivel hat pontot szerzett.

A bajnokság állása a főfutam előtt: 1. Björk 215,5 pont, 2. Monteiro 200, 3. Catsburg 186,5, 4. Chilton 183,5, 5. Michelisz 182. A főfutam magyar idő szerint 7:30-kor kezdődik.

A nyitófutam végeredménye:

japan r1