Michelisz Norbert

 
 
 
 
Motegi Motegi
Következő versenyem:

MN5 Webshop 

Tavaly a negyedik versenyhétvégén tettem meg annyi kilométert, amennyi idén már a második, franciaországi nagydíj után beleszaladt a Hondába. Az autó tehát stabilabb, a tempóhátrányunk viszont nagyobb. A Paul Ricard-i 7. és 8. hellyel így inkább elégedett vagyok, mint elégedetlen.

Arra számítok, hogy a Paul Ricardon csökkenni fog a Citroën és a mezőny többi része között tátongó szakadék, ugyanakkor a Muller, Loeb, López hármast hazai pályán is már-már lehetetlen küldetés lesz megfogni. A dobogó egyelőre álom, a pontszerzés a realitás.

Lesújtó volt látni a Citroën hihetetlen fölényét. Nem is tudom, mi viselt meg jobban: ez vagy az előzmények nélküli technikai hiba, amely megfosztott minket az igazi pontgyűjtés megkezdésétől. Egy 9. hely és 2 pont – ennyi jutott nekünk Marokkóban.

A marokkói idénykezdet előtt a ma megjelent Képes Sport készített velem kétoldalas interjút.

Arra számítok, hogy Marokkóban az egész mezőny óvatosabb lesz, hiszen mindössze egy héttel később a Paul Ricardon folytatódik a szezon. Tehát ha valaki esetleg összetörné a kocsiját, veszélybe kerülne a franciaországi indulása. Alkatrészhiány miatt ránk ez hatványozottan igaz.