Michelisz Norbert

Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Michelisz Norbert a hatodik helyen zárta az időmérőt a WTCR-idény második versenyhétvégéjén Estorilban, azaz a vasárnapi futamokon az ötödik és a hatodik helyről rajtolhat majd.

Bevallom őszintén, amikor megérkezett a hír, hogy idén Vila Real a járványügyi kockázatok miatt nem vállalja a WTCR-hétvége megrendezését, így az ezen a hétvégén esedékes portugáliai fordulót Estorilban tartják, hirtelen el kellett gondolkodnom, jártam-e már azon a pályán.

Még csak néhány éve léptem be az apukák táborába, és egyelőre elképzelni sem tudom, milyen lesz, amikor majd kirepülnek a gyerekek a családi fészekből. Amikor önállóak és függetlenek lesznek, maguk hoznak döntést életük fontos kérdéseiről, amelyekbe nekem már nincs beleszólásom.

Ez a pillanat a mi családunkban még odébb van, egy kicsit most mégis úgy érzem magam, mint egy büszke szülő a ballagáson. Az egyik „gyerekem” a felnőtté válás kapujába lépett, talán gyorsabban is, mint gondoltam, a mai pedig a búcsú napja. A M1RA kirepül a fészekből.

Hihetetlenül jót tett nekem, hogy hosszú idő után újra nemcsak versenyezhettem, hanem úgy szálltam ki az autóból, hogy ennek van értelme, folytassuk! A WTCR idénynyitóján, a Nürburgring-Nordschleifén elért eredményeim, a megszerzett 11 pont miatt ugyan nem lehetek elégedett, de ha a nagyobb képet nézem, nem nehéz pozitívnak maradnom.

Rajtbaleset vetett véget Michelisz Norbert második versenyének a Nürburgring-Nordschleifén a WTCR idei első versenyhétvégéjén.