Michelisz Norbert

  • Világbajnok autóversenyző

  • Kövess az Instagramon

  • Tarts velem a Facebookon

Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Mivel már én is jó régen ültem versenyautóban, hatványozott izgatottsággal várom a hétvégi, melbourne-i Forma–1-es idénynyitót. A teszteken látottak alapján megpróbáltam összegezni az erőviszonyokat. Nálam új világbajnok van születőben.

Hasonló cipőben jár a Forma–1, mint a WTCC, hiszen itt is, ott is jelentős változások mellett rajtol el a 2014-es idény, ami miatt lényegében megjósolhatatlanok a tényleges erőviszonyok. A száguldó cirkuszban az új erőforrások bevezetése kavarta meg az állóvizet, és ennek a technológiai váltásnak én speciel nagyon örülök, ugyanis ezek a turbófeltöltéses, többszörösen energia-visszanyerő erőforrások sokkal hatékonyabbak, mint az elődeik voltak. És ezzel teljesítik az autósport királykategóriájának egy olyan feladatát is a szórakoztatás mellett, hogy irányt mutassanak az egész autóiparnak.

Gyermekbetegségek persze vannak és egy darabig még lesznek is. A tesztek alapján a változások nagy vesztese az elmúlt négy világbajnoki címet besöprő Red Bull – és vele együtt Sebastien Vettel – lehet. Nem sikerült összehangolniuk az autó felépítését az erőforrás megfelelő működésével és hűtésével, ezért a kocsi megbízhatósága erősen kérdéses. A teszteken nem tudtak versenytávot teljesíteni a Red Bull-pilóták, ami vészjósló az első futam előtt. Az autó felépítése túlságosan kompakt, emiatt túlmelegedési problémával küzdenek, az pedig már csak „hab a tortán", hogy a hírek szerint a Renault nem tudja olyan hatékonyan működésre bírni a kinetikus és a turbófeltöltő túlnyomását hasznosító energia visszanyerő rendszerét, mint a Mercedes vagy akár a Ferrari. Ettől függetlenül mindenkit óvva intenék attól, hogy lebecsülje a Red Bullt. Négyszeres világbajnok nem véletlenül lesz senki sem, az elmúlt években pedig többször bizonyították, hogy rendelkeznek azzal a tudással, amivel a hátrányt előbb-utóbb ledolgozzák. Az első két-három futam nem róluk fog szólni, de ettől még a szezon második felére feljöhetnek, és az utolsó, abu-dzabi nagydíj dupla pontjai nekik kedvezhetnek majd.

A tesztek alapján úgy tűnik, hogy a Mercedes erőforrással rendelkező csapatok vannak előnyben, ezért érdemes lesz odafigyelni például az újonc Kevin Magnussenre is a McLarennnél. Szerintem ő akár olyan teljesítményre is képes lehet majd Jenson Button mellett, mint annak idején Lewis Hamilton Fernando Alonsóval szemben. Legalábbis ha a McLaren így megbízik egy ilyen fiatal, mindössze 21 éves versenyzőben, az biztosan nem alaptalan. A Mercedes motornak köszönhetően Felipe Massa is ott lehet az esélyesek között a Williamsszel. A teszteken nagyon gyors volt, látszik rajta, hogy felszabadult a Ferrari elhagyásával. Kérdés, hogy a Williams tényleg ennyire erős csomaggal rendelkezik-e, vagy csak a szponzori tárgyalásoknál szerettek volna maguknak minél jobb alkupozíciót kiharcolni a köridők hajszolásával.

A Mercedes-motoros csapatok közül is a Mercedes GP tűnik a legerősebbnek. Az autójuk az első pillanattól kezdve megbízhatóan működött a teszteken, Lewis Hamilton és Nico Rosberg végig a leggyorsabb pilóták közé tartozott. Érdekes lesz kettejük versenyfutása, hiszen tavaly is csak apró előnye volt az angolnak a némettel szemben. Most viszont könnyen fordulhat a kocka, mivel a megváltozott autóknál elképzelhető, hogy kifizetődőbb lesz Rosberg analitikusabb, tudatosabb versenyzése, mint Hamilton sokszor rámenős, bevállalós stílusa. Ha most kellene megtippelnem, ki lesz a világbajnok 2014-ben, azt mondanám, új bajnoka lesz a sorozatnak: Nico Rosberg.

A legnagyobb várakozást azonban egy másik pilótafelállás, a Ferrarinál ugyanabba a színbe öltöző Fernando Alonso és Kimi Räikkönen viszonya generálja. Többször írtam már, mennyire szimpatizálok a finnel, és őszintén szólva örülnék, ha borsot tudna törni Alonso orra alá. Mégis azt kell, hogy mondjam, valószínűleg a spanyol lesz az erősebb. Egyrészt azért, mert már négy éve a Ferrarit erősíti, otthonosabban mozog a közegben, másrészt, mert Räikkönenen nem érzem azt az átütő erőt, mint mondjuk öt évvel ezelőtt. Biztosan ott lesz a dobogó közelében, de hosszú távon Alonso lesz az eredményesebb.

Legalábbis most ezt mondom, aztán lehet, hogy Melbourne mindent átír. Pont ezért várom annyira! :)