Michelisz Norbert

  • WTCC/WTCR-statisztika

    238 Futam
    14 Győzelem
    53 Dobogó
  • Kövess az Instagramon

  • Tarts velem a Facebookon

Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Eljött a pillanat, amelyre az előző idényt záró marrákesi versenyhétvége óta több mint négy hónapot vártunk: átvettük és kipróbálhattuk a 2014-es, TC1-es Honda Civicet. Az autót, amelyről az első találkozás után azt mondom, biztos vagyok benne, hogy jó társam lesz idén!

Kedd délelőtt érkeztünk meg a versenyautót fejlesztő JAS Motorsport olaszországi főhadiszállására, ahol megvártuk, amíg elvégzik az utolsó simításokat. Ezt követően már a saját kamionunkkal szállítottuk a kocsit a közeli cervesinai versenypályára, amelyen a Honda korábban Tiago Monteiro shakedownját is teljesítette a tesztek előtt. Az autó műszaki ellenőrzését Gabriele Tarquini végezte el, és amikor ő azt mondta, hogy minden rendben, akkor vehettük át hivatalosan is a 2014-es versenyautónkat.

Szerdán nagyjából egy óránk volt arra a pályán, hogy kipróbálhassam az autót, ekkor körülbelül 80 kilométert futottam vele. Gondolom, nem kell részleteznem, mennyire nagyon vártam már azt a pillanatot, hogy végre vezethessek, leírhatatlanul jó érzés volt beleülni. Első blikkre érződött, hogy a tavalyinál sokkal komolyabb versenyautóról van szó, a kormányon megsokasodtak vezérlőgombok, több lehetőség van a finomhangolásra menet közben is. Ugyanakkor az első pillanattól kezdve otthonosan mozogtam a pilótatérben, hiszen ez mégiscsak a 2013-as típus frissített verziója belülről, tehát az alapok változatlanok maradtak.

Az első méterek persze furcsák voltak. Azt már korábban is észrevettem magamon, hogy 3–4 hónap kihagyás után szükségem van néhány körre, míg újra felveszem a ritmust egy hasonló teljesítményű autóval is. De most ezt az érzést még tetézte, hogy egy sokkal gyorsabb gépet hajtottam. Beleestem abba a hibába, hogy amikor a korábbi teszteken kívülről láttam mozgás közben a Civicet, elképzeltem, milyen lehet vezetni. És ehhez képest sebességben jóval többet kaptam, így a néhány kört követnie kellett még néhánynak. :)

Persze a nagyobb motorteljesítményhez viszonylag hamar hozzászoktam, ami viszont igazán lenyűgözött, az a fékhatás fejlődése volt. Magasabb sebességről is később tudtam fékezni, mint a tavalyi verzióval, idén egyértelműen rövidebbek lesznek a féktávok. A kanyarsebesség a lassú kanyarokban nem változott jelentősen, a közepesen gyors, illetve a gyors kanyarokban azonban a megnövekedett leszorítóerőnek köszönhetően nagyobb sebességre képes az autó, mint korábban. Ez megint egy olyan dolog, amihez át kell még állítanom az agyamat.

Csütörtökön már a szerdai távnak körülbelül a másfélszeresét töltöttük a pályán, és arra törekedtünk, hogy néhány alapbeállítás változtatást kipróbáljunk. Mivel az elsődleges szempont az volt, hogy minél többet vezessek, próbáltunk kevesebbet állni a bokszban és csak olyan dolgokhoz nyúltak a szerelők, amiket gyorsan tudtak állítani. Így azért azt nem mondom, hogy ez már az autó finomhangolása volt, mindenesetre elkezdtük kapargatni a felszínt, sok információt szereztünk. Ezek viszont még erősen zavaros infók, hiszen messze nem éreztem 100 százalékosan a kocsit, nem autóztam ki határokat, úgy pedig nehéz igazán releváns visszajelzéseket adni a versenymérnökömnek, Bári Gergelynek.

A bejáratásnak jó alaphangulatot adott, hogy a tavalyi évhez képest megbízhatóbb volt az autó. Egy évvel ezelőtt ilyenkor már a shakedown-nál is rengeteg rendellenességgel szembesültünk, ezúttal viszont ugyan előfordultak apróbb hibák, sokkal kevesebb volt belőlük, mint amire számítottunk. Nem akarom elkiabálni, de nagyon bízom benne, hogy ez a kocsi műszakilag stabilabb az előző típusnál, és közel sem lesz vele annyi gondunk a szezon elején.

Jövő héten Marokkóban lesz az idénynyitó, ahol a cél az lesz, hogy a lehető legtöbb kilométert gyűjtve célba érjünk, aztán a Paul Ricardon már pontokat szerezzünk, hogy sok új információt szerezve a Hungaroringig eljuthassunk a dobogó közelébe.