Mindig az a látványos siker, amikor dobogóra állok és kupát adnak a kezembe. Az elmúlt hétvégén nem történt meg ez a katarzis a WTCR olaszországi fordulójában, mégis büszke vagyok a teljesítményemre.
Negyedik és hetedik lettem a két futamon, tipikusan „láthatatlan versenyhétvége” az ilyen, amelynek ugyanakkor óriási jelentősége van az év végi eredményességben.
Többet számított a pluszsúly, mint máshol
Jól indítottunk az Adria International Racewayen, hiszen a második szabadedzésen megfutottam a leggyorsabb kört. Ennek ellenére meg sem fordult a fejemben, hogy az időmérőn a pole pozícióért szállhatok harcba, mert a szabadedzésen elmentünk a teljesítményünk határáig, új gumit használtam, időmérős körszimulációt végeztem. Ezt nem mindig teszi meg mindenki a gyakorlásokon, ezért inkább az előzetes várakozásaimmal mentem tovább, hogy a top 10-be jutás lehet a reális cél.
Elég hamar kiderült, hogy ez a pálya az átlagnál jobban érzékeny a pluszsúlyokra, hiszen a sok erőteljes fékezés, majd a lassú sebességről való felgyorsulás komoly gondot okozott a jelentősen megsúlyozott autónknak. Egyedüli Hyundai-versenyzőként kerültem be a top 10-be az időmérőn, így a hetedik hellyel elégedett lehettem, hiszen gyorsabb voltam, mint a márka átlagos körideje a pályán. Azt azonban a tempóból kiindulva tudtam, hogy piszkosul nehéz futamok várnak rám.
Guerrieri okos volt, amikor támadtam
Az első, fordított rajtrácsos verseny rajtja után kaptam egy kisebb ütést. Yvan Muller gyorsabb volt nálam, érezte is ezt, szeretett volna megelőzni, de én védekeztem, így a féktávon megtolt hátulról. Nem járt pozícióvesztéssel az eset, az autó is csak minimálisan sérült, ami nem igazán befolyásolta a későbbieket, így jelentőséget sem tulajdonítottam az ütközésnek.
Maradtam a negyedik helyen, de kicsit leszakadtam az első háromról, nem tudtam azt a tempót futni, amit ők az élen. Később, amikor Tom Coronel felzárkózott Esteban Guerrierire, és elkezdtek csatázni előttem, azzal lelassultak, így én is megérkeztem a nyakukra. Igyekeztem szemfülesen lecsapni a lehetőségre, de Guerrieri okos volt, felmérte, hogy jobban jár, ha elengedi a gyorsabb Coronelt, és inkább arra koncentrál, hogy engem maga mögött tartson. Be is jött a terve.
Ráadául mögöttem Muller is támadásba lendült, már nekem is védekeznem kellett. Ugyanúgy döntöttem, mint Guerrieri, nem akartam megosztani a figyelmemet, ezért csak addig próbálkoztam az előzéssel, amíg Muller tisztes távolban volt tőlem. Amint veszélyes közelségbe került, hagytam futni Guerrierit, és a negyedik hely megvédésére törekedtem. Szerencsére sikerült.
Logikus volt, hogy elengedtem Tarquinit
A második futam rajtja jól sikerült, ezért ugyanazt a taktikát választottam, mint az első versenyen, maradtam a belső íven, vállalva azt, hogy többen így tesznek előttem, és feltorlódhat a sor a féktávon, mégis ez tűnt a biztonságosabbnak. Hátrébb Guerrieri rosszul rajtolt, ezért amolyan egy életem, egy halálom felfogással megkockáztatta, hogy a külső íven marad, ahol később tud fékezni. Célt ért vele, sokat lépett előre, engem is megelőzött, de egy csetepaténak köszönhetően ketten mögém kerültek, így összességében egy helyet nyerve a hatodik helyre előreléptem a rajt után.
Mögöttem Gabriele Tarquini nagyszerű tempóban érkezett, gyorsabb volt nálam. Egyeztettem a csapattal, mert nem volt egyértelmű számomra, hogy például milyen gumitaktikával megy, de amikor világossá vált, hogy teljes erőbedobással sem lennék képes az ő tempójára, az tűnt a jó döntésnek, hogy elengedem.
Volt ebben saját érdek is, hiszen az én tempóm nem volt elég ahhoz, hogy felzárkózzak az előttem lévőkhöz, viszont Tarquini előretörésével abban bízhattam, hogy kialakul egy kis balhé, aminek köszönhetően előrébb léphetek. Végül ez nem jött be, maradtam a hetedik helyen a leintésig.
Cél az év végi dobogó az idényzáró előtt
Ezúttal nem jött össze a top hármas helyezés, de alapvetően erős hétvége volt, amelyen úgy éreztem, kihoztam a lehetőségeimből a maximumot. Sokkal jobb esélyekkel vágnék neki az utolsó, Szocsiban sorra kerülő fordulónak, ha a szezon első felében lettek volna ilyen hétvégéim. Pont ezek a „láthatatlan” pontszerzések hiányoztak, amikor az első négy fordulóban mindig csak az egyik futamot tudtam befejezni.
Viszont ennek ellenére is van még reális esélyem az első háromban végezni az év végi tabellán. Mindig minden évnek azzal az elsődleges céllal vágok neki, hogy márkán belül a legjobb legyek – erre és az év végi dobogóra is van még esélyem, ami nagy motivációt ad az idényzáró előtt.