Michelisz Norbert

  • Világbajnok autóversenyző

  • Kövess az Instagramon

  • Tarts velem a Facebookon

Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Szerdán kezdődik a kollektív Honda, Citroën, Chevrolet teszt a valenciai Ricardo Tormo versenypályán. Én is utazom Spanyolországba, de az eddigi alkalmakhoz hasonlóan ezúttal is csak külső szemlélőként leszek jelen. Így is nagyon értékes napok elé nézünk, mert végleg kiderül, ki hol tart.

Többen kérdezték már tőlem, minek megyek megint ki, ha nem hagynak vezetni. Erre csak azt tudom felelni, szeretem első kézből megkapni az információkat. Kiállok a pálya szélére stopperrel a kezemben, mérem a köridőket, és kialakul a saját képem a várható erőviszonyokról, ami otthonról, a fotelban ülve nem történne meg. Aztán ott leszek a boxutcában, hallom majd miről beszélnek a mérnökök, szerelők, pilótatársak, és rengetek olyan információhoz jutok, amelyek nekünk is hasznosak lesznek a szezon során. A saját kis szobámban heverészve erről is lemaradnék. De ami a legfontosabb: szeretnék a lehető legközelebb kerülni az autóhoz, hogy minél összetettebb képem legyen róla azon a napon, amikor majd először beleülhetek.

A valenciai kollektív teszt előtt úgy gondoltam, kicsit összegzem az egyes gyártókkal kapcsolatos aktuális információkat. Haladjunk márkáról márkára!

CHEVROLET

Megjelentek az első képek az autóról, nagyon tetszettek a fotók, az persze nagy kérdés, hogy a vagány kinézet gyorsasággal is párosul-e majd. Valenciában alighanem erre is választ kapunk. Az előzetes terveknek megfelelő ütemben haladnak, kész van két autójuk, és bejelentették, hogy a marokkói idénynyitón hat Chevrolet áll majd a rajtrácson. Ez nagyon jó hír, hiszen korábban fennállt a veszélye annak, hogy a Bamboo kényszerű távozásával nem talál gazdára mind a 6 Cruze. James Nash-t így is elvesztette a WTCC, de pont egy Chevrolettel érkezik a hasonló minőségű pótlás Gianni Morbidelli személyében. Az autósport rajongóinak nem lehet ismeretlen a neve, hiszen korábban a Forma–1-ben is versenyzett, ráadásul 2012-ben volt alkalmam menni ellene a Hungaroringen a Superstars sorozatban. Valenciában ő még nem vezet majd, a két Chevyt Tom Chilton és Hugo Valente hajtja – tavaly ők jelentették be elsőként a Chevrolettel való házasságukat.

CITROËN

Az utóbbi időben sokat írtam róluk, különösebben nem kell bemutatni a francia csapatot. Ami érdekesség, hogy úgy tudom, a világbajnoki címvédő Yvan Muller nem lesz ott a valenciai teszten. Még Franciaországban mesélte nekem, hogy egyéb elfoglaltságai miatt nem tud részt venni ezen a próbán. Úgy gondolom, ez már túlságosan nem befolyásolja a Citroën életét, hiszen az autó fejlesztését lényegében már a Paul Ricard előtt befejezték, nekik ez a teszt már csak a kilométergyűjtésről és a finomhangolásról szól. Mullernek személy szerint sem nagy hátrány, ha tényleg nem lesz ott, mert Valencia nem szerepel a versenynaptárban, és már így is több ezer kilométert futott a télen.

HONDA

Nagyjából másfél hetes hír, hogy elkészült a második Civic is, így a tesztidőszakban először már a Honda is két autóval tud menni. Eddig Gabriele Tarquininek és Tiago Monteirónak egy kocsin kellett osztoznia, de az nagyon jó hír, hogy már mindketten külön-külön vezethetnek. Így ugyanis dupla annyi idő és lehetőség lesz a tapasztalatszerzésre és információgyűjtésre, ami az autó további fejlődése szempontjából nagyon fontos. Pláne, hogy a várakozásaim szerint a Honda fejlődési görbéje még meredekebb, mint a Citroëné. Természetesen szerettem volna én is vezetni, de úgy tűnik, erre legkorábban a saját autónkkal lesz lehetőségem, ami várhatóan április elején készül el.

LADA

Eredetileg a valenciai kollektív teszten a Lada is részt vett volna, azonban le kellett mondaniuk a spanyolországi utat. Úgy hallottam, hogy az FIA kifogásolta az autójuk egyes alkotóelemeit. Pontosan én sem tudom, mi lehetett a probléma, de ha lemondták a tesztet miatta, biztosan jelentős változtatásra kényszerülnek. Hogy milyen mértékben kell átépíteniük a kocsit, azt kívülről nehéz megmondani, de valószínűleg erre a néhány napra is szükségük van hozzá, hogy elkészüljenek a marokkói idénynyitóra. Mivel Magny-Cours-ban már teszteltek, szerintem most elvégzik a FIA által előírt módosításokat, aztán még a szezon előtt biztosan meghajtják a kocsit. Kollektív megméretésben viszont már nem lesz részük, ami abból a szempontból hátrány nekik, hogy nem tudják felmérni hol tartanak a mezőnyhöz képest.