Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
 
 
 
 

MN5 Webshop 

Nagyon vártam, hogy Spában versenyezzek, de még így is minden várakozásomat felülmúlta ez a pálya. Összességében elégedett vagyok a belgiumi hétvégével, csak azt sajnálom, hogy az első futam elején meglöktek hátulról, mert összejöhetett volna néhány ponttal több is.

Kis túlzással egy vaskos Dosztojevszkij-regény is gyenge lett volna ahhoz, hogy megtartsa a leesni készülő államat, annyira rácsodálkoztam élőben Spára. Szimulátoron próbáltam felkészülni arra, mi vár majd rám Belgiumban, és bár voltak olyan részei a vonalvezetésnek, amelyek ennek köszönhetően nem leptek meg, összességében a valóság sokkal összetettebb feladat elé állított. Igazi kihívás volt megtanulni ezt a pályát, de minden pillanatát élveztem! Az összes kanyar tartogatott valami különlegességet, igaz, emiatt csak a vasárnapi futamok végére éreztem úgy, hogy kiismertem őket.

Összeszorított fogakkal

Általában el szoktam mondani, hogy hiába nem vezettem még egy pályán, ez nem jelent olyan nagy hátrányt, mert a szabadedzéseken lehet orvosolni a lemaradást. Ez így is van egy átlagos nehézségű aszfaltcsíkon, de Spa nem az. Így még a futamokon is számtalan apróságra jöttem rá annak ellenére is, hogy a szabadedzéseket elsősorban nem a beállítások keresésére, hanem pályatanulásra fordítottuk. Az Eau Rouge-ra külön készültem, tudtam, hogy 200 feletti tempóval haladunk majd át rajta, de az igazi nehézsége nem is a nagy sebesség, hanem a hihetetlen szintkülönbség volt a kanyarkombináció egyes pontjai között. A harmadától már „vakon" mész, nem látod, merre haladsz, ezért pontosan el kell találni az ívet. Mert ha csak egy centivel is elcsúszol a kanyar bejáratánál, a kijáraton méterekkel leeshetsz az ideális ívről. Ez pedig kulcsfontosságú, mert egy hosszú egyenes követi a kanyart, amelyet nem mindegy, hogy mekkora lendülettel kezdesz meg. Aztán volt még egy komoly kanyar, az utolsó sikán előtti Blanchimont. Ezen 230 feletti tempóval száguldottunk végig, össze kellett szorítanom a fogaimat, mert bőven 2G közelében volt az oldalterhelés. Ez a túraautózásban már extrém és ritka, a szezonban csak egy-két ehhez hasonló kanyarral találkozunk. Ezekben érződik csak igazán, hogy a mostani autók mennyivel gyorsabbak a tavalyi modelleknél.

Helyezésekbe kerülő lökés

Sajnos az első futamon közepesre sikerült a rajtom, láttam, hogy nem tudok előzni. Próbáltam volna az első kanyarban szűken elfordulni, és jó kigyorsítással a bukótérbe esetlegesen kisodródókat megelőzni. Csakhogy a kanyar előtti féktávon meglöktek hátulról, egy icipicit keresztbe fordult az autóm, amivel éppen annyit vesztettem, hogy Monteiróval párban érkeztünk meg a következő kanyar, az Eau Rouge bejáratához. Bár én voltam kívül, kockáztattam, nem vettem el a gázt, ám mivel másodszor is összeértünk, mégis rákényszerültem erre, elvesztettem a lendületemet, és sokan megelőztek. Visszaestem egészen Rob Huff mögé, ahonnét csak kis szerencsével és jó helyezkedéssel kapaszkodtam vissza a nyolcadik pozícióba. Onnantól Gabriele Tarquinivel meccseltünk, ő az első szektorban volt gyors, ezt követően viszont kicsit el tudtam szakadni tőle. Lehet, hogy összességében egy kicsit gyorsabb lett volna nálam, de nem volt akkora a tempóelőnye, hogy előzni tudjon. Arra összpontosítottam, hogy ne hibázzak, így meg is lett a hetedik hely.

Citroën: idény eleji forma

A második futam rajtját közepesen kaptam el, és ez a negyedik helyet jelentette az első kör végén. A Citroënek nagyon hamar megérkeztek mögém, és ekkor már tudtam, hogy okos versenyt kell futnom. Fel kellett mérnem, hogy mivel tartani úgysem tudom őket, nem szabad értékes időt veszítenem a védekezéssel. Így könnyedén elmentek mellettem, mondjuk akkora volt a tempóelőnyük, hogy 25–30 méteres távolságból is szinte ráestek a lökhárítómra egy-egy egyenes végén. Már az időmérő után számítani lehetett arra, hogy Spa a Citroën idény eleji fölényét idézi majd, hiszen ezen a pályán lehet előzni, és a körönkénti 1,5–2 másodperces előnnyel ez körülbelül olyan, mint az egyszeregy. Mindig rossz érzés tompa fegyverekkel harcolni, de el kell fogadnunk, hogy vannak olyan pályák, amelyeken súlytalanok vagyunk velük szemben. Ellenben vannak olyan helyszínek is – lásd Moszkva –, ahol kis szerencsével oda lehet érni a dobogóra. Bízom benne, hogy lesznek még ilyen versenyek az évben!

Figyelembe véve a körülményeket, a két hetedik hellyel inkább elégedett vagyok, mint nem. Pozitív, hogy a Moszkvában elkeserítő lemaradásunkat nagyrészt ledolgoztuk a márkatársakhoz képest. Örülök, hogy előreléptünk, örülök, hogy pontokat gyűjtöttünk és örülök, hogy felkészülten várjuk a hosszabb szünet utáni folytatást!