Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Újra bebizonyosodott: a moszkvai esőben a Lada az úr. Monteiro hiába rajtolt a pole-ból, Michelisz Norbert már a legjobb hondás volt, ám boxutca-áthajtásos büntetése miatt végül csak egy pontot gyűjtött.

Miután a szombati időmérőedzés heves esőzésben zajlott Moszkvában, vasárnapra enyhült az időjárás, ez azonban csak bizonytalanabbá tette a helyzetet az első futamra. Reggel még szemerkélt az eső, nedves volt az aszfalt, azonban mire a rajtra készülődtek a csapatok, felszáradt a pálya, így végül slick gumikkal gurultak ki a rajtrácsra a pilóták. Ez az időmérőn taroló Ladának volt rossz hír a leginkább, hiszen ahogyan Gabriele Tarquini is elmondta a Nyitó futam előtt, ők az esőben bíztak, mivel vizes körülmények között egyértelműen a mezőny főlé nőttek.

A fordított rajtrácsos Nyitó futam pole pozícióját megszerző Tiago Monteirónak versenymérnöke, Bári Gergely a rajt előtt jelezte, hogy az időjárás-előrejelzések szerint a futam alatt van esély arra, hogy eleredjen az eső. Már a felvezető körön elkezdett esni, így biztonsági okokból elhalasztották a rajtot, hogy a csapatok fel tudják tenni az esőgumikat, és módosíthassák a beállításokat.

A hatodik helyről induló Michelisz Norbert a második felvezető körön megerősítette, hogy szükség volt a gumicserére, mert teljesen vizes a pálya. Monteiro a rajt után eljött az első helyen, de még az első körben lecsúszott az ívről, ekkor Yvan Muller megelőzte. A portugál mellett ezután Bennani, López és Tarquini is elment, így az ötödik helyre esett vissza. Közben Michelisz Norbert a Ladák gyűrűjében csatázott, ám elhagyta a pályát, és visszaesett a kilencedik helyre, másik csapattársa, Rob Huff elé. A Hondák láthatóan küszködtek a tapadással az esőben.

A negyedik körre Monteiro újabb két helyet veszített, és miután Coronel lecsúszott az ívről, Norbi és Huff előrelépett egy-egy pozíciót, így a három Honda felsorakozott egymás mögött. Michelisz gyorsabb volt Monteirónál, és a hetedik kör első kanyarjában meg is előzte portugál csapattársát. Nem örülhetett azonban sokáig, mert Coronellel egyetemben boxutca-áthajtásos büntetést kapott, amiért mindketten szabálytalanul álltak fel a rajtnál.

Norbi a boxutcalátogatás után a 12. helyen tért vissza a pályára, Monteiro és Huff pedig előrelépett a hetedik-nyolcadik pozícióba. Miután Coronel is letöltötte büntetését, Norbi már a 11. volt, és a futam harmadik leggyorsabb körét megfutva megkezdte a felzárkózást Filippire. Az eső elállt, elkezdett száradni a pálya, a Hondák pedig felgyorsultak. Monteiro és Huff megelőzte Bennanit, a 11. körben Norbi is lehagyta a Filippit, így újra pontszerző helyen haladt, és tizedikként is intették le.

A Fő futam 12:30 után kezdődik, a hétvége képgalériáját itt találjátok.

Az első futam végeredménye:

moszkva r1