Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Az eső miatt idő előtt félbeszakították a főfutamot Japánban, de elvitték a mezőnyt a táv 75 százalékáig, így megkapják a teljes pontokat a pilóták. Michelisz Norbert ezzel életben tartotta világbajnoki győzelmi esélyeit, 16,5 pontra csökkent a hátránya az éllovas Thed Björkkel szemben.

A fordított rajtrácsos nyitófutamon Michelisz Norbert a nyolcadik helyről rajtolva úgy lett hetedik, hogy a 12. helyről küzdötte vissza magát ebbe a pozícióba, miután a volvós Nestor Girolami kilökte őt egy boxutcaáthajtásos büntetésért cserébe. Többek közt ennek is köszönhetően nem telt unalmasan a Honda boxában a két futam közötti röpke szünet, ugyanis az első futamon három Volvo ment neki a japánok három autójának, és mindegyiken javítani kellett valamit.

DNSMd8SV4AEp3s6

Végül mindhárom Honda fel tudott állni a rajtrácsra, amelynek legelején, a pole pozícióban az időmérőt megnyerő Michelisz Norbert helyezkedett el. A magyar pilóta zsinórban ötödször került az első sorba az időmérőn (még ha a kínait törölték is), a harmadik pole pozícióját szerezte meg a szezonban és a hatodikat WTCC-s pályafutása során. Ebben az évadban rajta kívül senkinek sincs egynél több időmérős győzelme a mezőnyben.

A kérdés az volt, hogy Michelisz be tudja-e váltani a főfutam megnyeréséért alapesetben járó 30 pontra a kvalifikációs győzelmét. Az egész hétvége során való heves esőzés miatt a főfutam kezdetére annyi víz került a pályára, hogy a szervezők úgy döntöttek, a biztonsági autó mögül engedik csak el a rajtot. Emlékezhetünk, legutóbb Kínában is ez történt, és akkor végül félbeszakították a versenyt, így csak a pontok felét kapta meg minden pilóta.

Japánban is szurkolnak Norbinak

DNSPEPSVoAAsZEm

Két kört tett meg a mezőny a biztonsági autó mögött, és amikor kiment a safety car, Michelisz Norbert magabiztosan tartotta maga mögött Nicky Catsburgot. A negyedik körben a hondás Micsigami Rjo elveszítette az ötödik helyet a bajnokságot vezető Thed Björkkel szemben, majd nem sokkal később a japán pilóta kicsúszott és kiesett.

A hetedik körben visszaküldték a pályára a biztonsági autót, amely mögött elvitték a mezőnyt a 11. körig, azaz a táv 75 százalékáig, amitől megkapják a teljes pontszámot a pilóták, majd piros zászlóval leintették a versenyt.

Újra a dobogó tetején

Michelisz Norbert ezzel szezonbeli harmadik, WTCC-s pályafutása nyolcadik futamgyőzelmét aratta. A három pole pozíciójával és a három futamgyőzelmével is ő a legjobb idén. Egyúttal a Japánban aratott sikerével életben tartotta világbajnoki győzelmi esélyeit, 16,5 pontra csökkent a hátránya az éllovas Björkkel szemben.

A bajnokság élmezőnyének állása két versenyhétvégével a vége előtt: 1. Björk 228,5 pont, 2. Michelisz 212, 3. Catsburg 204,5, 4. Monteiro 200.

Értékelés a futamgyőzelem után: 

A főfutam végeredménye:

japan r2