Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a harmadik futamon Zandvoortban, miután a futam végén visszakerült a rajtnál őt megelőző Augusto Farfus elé.

Miután a fordított rajtrácsos futamon a hetedik helyen végzett Michelisz Norbert, a hollandiai versenyhétvégét záró harmadik futamon a harmadik rajtkockából indult. Eredetileg negyedik lett a vasárnap reggeli időmérőn, de az azt megnyerő Yvan Muller győztes köridejét elvették a turbónyomás túl magas értéke miatt. Így Norbi a második sorból rajtolhatott, ám a szintén Hyundait vezető Augusto Farfus megelőzte az indulásnál.

A negyedik helyre visszacsúszó Michelisznek így Muller ellen kellett védekeznie, és hiába voltak pillanatok, amikor felért a harmadik Farfus közvetlen közelébe, inkább hátrafelé kellett figyelnie. A legnagyobb izgalmakat az jelentette az élmezőnyben, hogy az első két helyen haladó Thed Björk és Yann Ehrlacher csapatuk, a Link&Co utasítására oda-vissza helyet cserélt egymás között.

Michelisz a végére kicsit lerázta magáról Mullert, de hiába tűnt úgy, hogy már nem marad lehetősége Farfus megelőzésére, az utolsó körben mégis helyet cserélt a két Hyundai, így a magyar versenyző állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

A WTCR következő versenyhétvégéjét június 21-22-én a Nürburgring Nordschleifén rendezik meg. 

A harmadik futam végeredménye:

zandvoort r3