Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Az időjárás megkavarta a lapokat az első futamra Szepangban, de Michelisz Norbertet ez nem zavarta meg, magabiztos győzelemmel kezdte a vasárnapi programot a WTCR szezonzáróján.

"A két időmérő után jobb helyzetben vagyok, mint a versenyhétvége előtt, de még 75 pont van az asztalon, én pedig 15-tel vezetek, úgyhogy még semmi sem dőlt el" - értékelte a helyzetet Michelisz Norbert még az első futam előtt Szepangban.

Már csak azért sem lehetett hátradőlni, mert az időjárás megkavarta a lapokat vasárnapra, hiszen Szepangban esett is az eső, meg nem is, és ebben a köztes állapotban az első verseny előtt nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy mi az ideális gumiválasztás. Volt aki száraz, volt aki esős gumit, volt aki előre ezt, hátra azt választotta.

A veszélyes körülményeket igazolta, hogy a szervezők úgy döntöttek, a biztonsági autó mögül rajtoltatják el a mezőnyt. Miután kiment a safety car, a második körben Michelisz elkezdett ellépni az élen a második Aurelien Panis elől, a kör végén már 1,8 másodperces előnye volt. Eközben a bajnoki rivális Esteban Guerrieri a kilencedikről hamar felküzdötte magát a hatodik helyre, többek közt Norbi hyundaios márkatársát, Augusto Farfust is megelőzte, aki a teljes esőgumis választásával láthatóan szenvedett a pályán.

A negyedik körben Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini megelőzte Guerrieri csapattársát, Nestor Girolamit a harmadik helyért, de gyorsan követte őt a Honda argentin bajnokesélyese is a negyedik pozícióba ugorva. Közben az összetett harmadik helyén álló Yvan Muller sem adta fel a harcot, előrelépett a hatodik helyre. Az élen azonban továbbra is magabiztosan vezetett Michelisz, a táv felénél őrizte a több mint két másodperces előnyét Panis előtt.

Nem is tudott már veszélyes közelségbe kerülni hozzá a francia a végéig, Michelisz így a nehéz időjárási körülmények ellenére magabiztos rajt-cél győzelmet aratott az első futamon Szepangban, és a szezonbeli ötödik sikerével újabb 25 pontot szerzett. A riválisok is jól teljesítettek, Guerrieri negyedik, Muller hatodik lett, Norbi így 27, illetve 35 pontra növelte előnyét velük szemben a bajnokság első helyén. 

A második futam magyar idő szerint 11:15-kor kezdődik, a szezonzáró harmadik verseny pedig 13:10-kor. Mindkettőt élőben közvetíti az Eurosport 1, az M4 Sport, illetve a Duna World.

Az első futam végeredménye:

sepang r1