Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Nagy izgalmakat hozott az idény első futama a WTCR-ben a Nürburgring-Nordschleifén, ahol Michelisz Norbert a Hyundai legjobbjaként az ötödik helyet szerezte meg.

Kiszámíthatatlan időjárási körülmények között várták a csapatot az első futamot a Nürburgringen. Az Eifel-hegységben fekvő pályára egyébként is jellemző, hogy egyik pillanatról a másikra eleredhet az eső, de a verseny előtt fenyegető felhők és sűrű köd fokozták a bizonytalanságot. 

A fordított rajtrácsos futamon szokás szerint az időmérő első tíz helyezettje fordult meg, így a kvalifikáción a nyolcadik helyet megszerző Michelisz Norbert a harmadik rajtkockából indult. Közvetlenül előtte a címvédő Yann Ehrlacher (Link&Co), mögötte pedig korábbi csapattársa, Tiago Monteiro (Honda) sorakozott fel a rajtrácsra.

Nem sikerült jól a rajt Michelisznek. Monteiro a magyar versenyző elé került, az első kanyarra pedig már hárman egymás mellett fordultak rá, mert a belső íven Gabriele Tarquini (Hyundai) is bebújt melléjük. Monteiro volt középen, Norbi kívül, a portugál autója pedig hozzáért Micheliszéhez, aki megcsúszott, és bár szépen megfogta az autót, de jelentősen visszaesett, egészen a kilencedik helyig.

Az első kör hajrájában Michelisz a szélárnyékot kihasználva megelőzte az előtte haladó márkatársát, Jean Karl-Vernayt és feljött a nyolcadik helyre. Nem szakadt szét az élmezőny a csaknem 25 kilométeres pályán, a második kör végére Michelisz is utolérte az élbolyt, amelyet ekkor már rövid ideig Tarquini vezetett, aki a Döttinger Höhében megelőzte az első helyen Yvan Müllert.

Nem sokáig örülhetett az olasz, ugyanis túl nagy tempóban érkezett meg a következő kanyarba, amivel megkezdődött a kálváriája, nemcsak Muller előzte vissza, hanem többen is, Tarquini le is csúszott az ívről, és még hátrébb esett. Egészen a csapattársa, Michelisz mögé, aki a kavarodást kihasználva előrelépett ötödiknek.

Az utolsó körben ismét a Döttinger Höhe volt az izgalmak fő forrása, amelyben Monteiro megelőzte Mullert az élen, és ezzel megszerezte a futamgyőzelmet, Michelisz viszont nem tudott az előtte haladó másik hondás, Esteban Guerrieri elé kerülni, így az ötödik helyen intették le.

A második futamot 10.20-kor rendezik a Nürburgring-Nordschleifén (élő: Sport 1, Eurosport 1).

Az első futam végeredménye:

nürburgring r1