Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Már az első kanyarban eldőlt, hogy nem jön össze a dobogó hazai pályán. Michelisz Norbert ezután sem adta fel, a mezőny végéről a 14. helyig tört előre a második hazai futamon.

A fordított rajtrácsos futam hatodik helyezése után Michelisz Norbert számára a főfutamon jött el az igazán nagy lehetőség arra, hogy dobogóra álljon a Hungaroringen. Arról beszélt egész hétvégén, hogy ez a célja. Az időmérőn harmadik lett, a harmadik rajtkockából indulva pedig nem volt lehetetlen a küldetés.

Főleg úgy, hogy az első rajtkocka üresen maradt. Az időmérőn győztes Rob Huff még az első futamon baleset miatt kiesett, csapata pedig nem végzett időben a szereléssel, így már a piros lámpa világított a boxutca kijáratán, amikor indult volna, hogy elfoglalja helyét a rajtrácson. A szabály szerint mehetett vissza a boxba, ahonnan a mezőny után kellett indulnia.

Michelisz számára azonban nem sikerülhetett volna rosszabbul a futam eleje. Az első kanyarra az első három-négy autó egymás hegyén-hátán fordult rá, miközben kiforgatták a magyar pilótát, aki a pályán keresztbeállva kicsúszott. Az esetet vizsgálják a felügyelők, de ez aligha vigasz.

A Hyundai versenyzője tudta folytatni, de visszaesett egészen a mezőny legvégére. Nagy felzárkózásba kezdett, egészen a 14. helyig tudott felkapaszkodni. Ennél azonban többet szeretett volna.

A Hungaroringen is folytatódott a 2021-es átok: Michelisz az első három forduló mindegyikében csak az egyik futamot tudta befejezni, kétszer kilökték, egyszer defektet kapott, ezúttal pedig egy dobogóesély szállt el rögtön az első kanyarban.

Folytatás október 9-10-én Csehországban.

A második futam végeredménye:

hungaroring r2