Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Michelisz Norbert a hetedik helyen végzett az első, fordított rajtrácsos futamon Pau-Arnosban, a WTCR franciaországi versenyhétvégéjén.

– Nagyon boldog vagyok, ez már a harmadik vagy a negyedik alkalom, hogy a Q3-ban végeztem, néhány pontot is lehet ilyenkor gyűjteni, jó a kiindulópont a futamokra. Jó az autó, legalább az egyik futamon szeretnék dobogóra állni – nyilatkozta Michelisz Norbert a szombati időmérő után, amelyen a harmadik helyet szerezte meg.

Ezzel a fordított rajtrácsos futamnak a top 10 második feléből vághatott neki a Hyundai versenyzője, aki fellépett a hatodik helyre. Nem tartott sokáig az akciósorozat, ugyanis Tiago Monteiro balesetet szenvedett, emiatt rögtön jött be a safety car.

Az újraindítás után Michelisz sokáig maradt a hatodik helyen, egészen a 15. körig, amikor elengedte a mögötte autózó márkatársát, Jean-Karl Vernayt, akinek a bajnokság negyedik helyén állva a legnagyobb esélye van a végső győzelemre a Hyundai-pilóták közül.

Innen már nem változott az állás, Michelisz a hetedik helyen fejezte be a futamot. A második versenyen (12.15) a harmadik helyről rajtolva teljesítheti dobogós célját a mai napra.

Az első futam végeredménye:

pauarnos r1