A Hondámmal csak egy kört tudtam menni a nürburgringi hivatalos WTCC-tesztnapon kedden, miután leszakadt az első légterelő elem. Azért így is sikerült jobban megismerkednem a legendás pályával.
Hétfőn reggel a korábbi utcai autós kalandom után másodjára indultam útnak, hogy a Nürburgringen gyakoroljak, ezúttal édesapámmal felváltva vezettünk Németországig. Este, amikor először látogattam ki a pályára, a csapat még az utolsó simításokat végezte az autón, hogy a másnapi tesztre minden készen álljon. Kedden aztán a felkészültség ellenére sem volt szerencsénk, ugyanis mindössze egyetlen kört tudtam megtenni a legendás pályán a saját Hondámmal, miután nagy sebességnél leszakadt az első légterelő elem, és ezt a hibát a fiúk már nem tudták a helyszínen időben orvosolni. Ez még nem a Hungaroringen debütáló új specifikáció volt, amelyet a gyári pilóták már használtak ezen a nürburgringi tesztnapon, hanem a korábbi verzió. Sajnos már tavaly is találkoztunk ezzel a hibával, most meglehetősen rosszkor jött elő újra.
Azért ennek ellenére sem töltöttük haszontalanul a napot, hiszen az eredeti terveknek megfelelően délelőtt egy másik típusú zengős autóval kilenc kört sikerült megtennem a pályán, aztán délután az első hondás körön jött a baj, így összesen tízszer értem körbe a Nürburgringen. Azért vetettünk be egy másik autót, mert a fontos hungaroringi hétvége előtt kímélni szerettük volna a technikát. Élményszempontból ezzel a gyengébb teljesítményű versenyautóval valahol félúton jártam a múltkori utcai autós és a Hondás körözés között – egyrészt egy közúti modellnél jóval gyorsabb volt, azonban a saját WTCC-s kocsim sebességétől messze elmaradt. Ez azt jelenti, hogy az egyenesekben 10 km/h-val volt lassabb, és egyébként egy hungaroringi körön kb. hat másodperccel kapna ki a Hondától.
Azt tapasztaltam, hogy versenyautóval könnyebb végigmenni a Nürburgringen, hiszen kifinomultabb futóművel rendelkezik, mint egy utcai autó, ezáltal hatékonyabban kezeli az aszfalt egyenetlenségeit. Többekben megfoganhat a kérdés, hogy miután a Hondával technikai probléma miatt nem tudtam többet menni, miért nem ültem vissza a délelőtt használt másik versenyautóba gyakorolni. Azért, mert egyszerűen már nem lett volna sok értelme. Ebből a gyengébb autóból a kilenc kör alatt kihoztam a maximumot, így sajnos már nem segített volna a további információgyűjtésben. A következő lépés az lett volna, hogy a Hondával szerezzek tapasztalatokat a pályán, hozzászokjak vele a még gyorsabb tempóhoz, és a beállításokat próbálgassuk. Az egy kör, amit megtettem a Civic-kel, erre nem volt elég – főleg, hogy elsőre nem a tempó volt a lényeg, így nem tudtunk releváns adatokat szerezni.
El kell fogadnom, hogy ezzel hátrányba kerültünk azokhoz képest, akik saját autóval akár húsz kört is teljesítettek a Nürburgringen. Úgy hiszem, 25–30 kör a vízválasztó ezen a pályán, ez az a mennyiség, ami után már kijelenthető, hogy ismeri az ember az összes zugát. Ettől mi az egyetlen hondás körünkkel egyelőre nagyon messze vagyunk, de nem reménytelen a helyzet, hiszen a nürburgringi szabadedzések fél óra helyett egy órásak lesznek, tehát lesz lehetőségünk felzárkózni, ráadásul a gyári csapat által megosztott beállítások is nagy segítségünkre lehetnek.
Ahogyan végignéztem az eredménylistán, semmi rendkívülit sem tapasztaltam a Nürburgringen. José María López egy körön 2,5 másodperccel volt gyorsabb a második Sébastien Loebnél, és 4,7 másodperccel a legjobb hondás Gabriele Tarquininél, ami elsőre persze soknak tűnik, de ha azt vesszük, hogy a Nürburgring kb. öt és félszer hosszabb egy átlagos pályánál, akkor reálisak az eredmények.