Látatlanban azt mondom, hogy jó eséllyel pályázunk a Q3-ba való bejutásra is a moszkvai időmérőn, és szeretnék legalább az egyik futamon felállni a dobogóra.
A legfrissebb élményeim nem túl fényesek Moszkvával kapcsolatban, tavaly nem véletlenül adtam a „Baljós árnyak" címet az oroszországi versenyhétvégéről írt blogbejegyzésemnek. Nem volt kellemes átélni azt, hogy jelentős tempóhátrányban voltunk a gyári hondásokkal szemben, ráadásul a második futamon egy biztosnak tűnő dobogós helyezést engedtem ki a kezeim közül az utolsó előtti körben. Mindennek ellenére most igencsak bizakodó vagyok a moszkvai futamokkal kapcsolatban!
Egyrészt azért, mert a gyári Hondák tavalyi szereplése ezen a pályán azt mutatja, hogy itt lehet keresnivalónk a Citroënekkel szemben is. Gabriele Tarquini legutóbb közel volt a pole pozíció megszerzéséhez az időmérőn, és az első futamon a győzelem is meglehetett volna neki, ha Tiago Monteiro nem pöccinti meg kicsit hátulról – akkor már csaknem megelőzte José María Lópezt, de az ütés hatására kénytelen volt visszasorolni mögé. Másrészt azért reménykedem a jó szereplésben, mert a tavalyi teljesítményünket alaposan kielemeztük, és a gyári Hondákhoz képest kialakuló lemaradásunk nagyrészt annak volt köszönhető, hogy ők akkor már új fejlesztéseket használtak, mi pedig még nem kaptuk meg azokat. Ezúttal viszont sokkal egyformább autókkal és esélyekkel állunk rajthoz.
A moszkvai pálya lehet az egyik nagy esélyünk a szezonban, hiszen nincsen rajta hosszú egyenes, amelyeken rendszerint kidomborodik a vetélytársak végsebességbeli fölénye. A kanyarok inkább közepesen gyorsak vagy lassúak, ami ráadásul kedvez a Hondának. Annak ellenére, hogy vannak nehezebb részei is a pályának, versenyzői szemmel nem a szezon legnagyobb kihívása itt vezetni, így a nürburgringihez hasonló adrenalinbomba sajnos nem ér majd ezen a pályán.
Moszkvába egyébként szívesen utazom, mert tetszik maga a város. Ambivalens érzések kerítenek a hatalmukba, akárhányszor ott vagyok: a mértéktelen gazdagság és a mélyszegénység kéz a kézben élését látni rendkívül furcsa, és ilyenkor mindig rádöbbenek, milyen szerencsés is vagyok valójában. Maga a helyszín repülőgéppel könnyen megközelíthető, az utazás nem vesz ki belőlem sokat, a pálya kulturált és eddig mindig volt lehetőségem kicsit a városban is körbenézni.
Két feszültebb hangulatú versenyhétvége után, mint amilyen a Hungaroring és a Nürburgring volt, most kicsit nyugodtabb futamok elé nézek. Kevesebb a promóciós jellegű program, nem mi vagyunk a középpontban, így több idő és energia jut a felkészülésre, ráhangolódásra. Az említett két helyszínre azonban óhatatlanul emlékszek majd évek múltán is, olyan impulzusokkal és élményekkel gazdagodtam általuk. Bízom benne, hogy sikerül dobogóra állnom Moszkvában, és akkor ez a hétvége is emlékezetes marad valamiről!