Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Michelisz Norbert a kilencedik helyről rajtolva hatodikként zárta az argentínai Nyitó futamot. Az utolsó előzését azonban vizsgálni fogják, az öröm így egyelőre visszafogott.

Miután a szombati időmérőn a második helyen végzett Michelisz Norbert Termasban, a fordított rajtrácsos Nyitó futamon a kilencedik pozícióból rajtolt. Emlékezhetünk, a tavalyi argentínai időmérőn kiszakadt az autójából a bal első kerék, ami miatt az utolsó helyről kellett indulnia, de rengeteg előzést bemutatva a hatodik és a hetedik pontszerző helyeken végzett a két futamon. Valami hasonlóban most is lehetett bízni, de azért a legfontosabb cél az volt, hogy az autó épségét megőrizze a Fő futamra, amelyen az első sorból indul.

Ennek ellenére a rajtnál kapásból fellépett a hetedik helyre, és utána Esteban Guerrierivel és Tom Coronellel vívott nagy csatát. Az argentin meg is lökte egy ponton, majd történt valami az autójával, mert visszaesett, majd ki is állt a boxba. Az autójára a Coronel előzése után nyolcadikként haladó Michelisz is panaszkodott a harmadik körben: "Gyenge a motor" - jelezte a csapatrádión.

Nem sokkal később stabilizálódni látszott a helyzet, a negyedik körben Norbi a leggyorsabb kört futotta meg, és visszazárkózott Coronel mögé. A hetedik körben mindketten megelőzték Bennanit, de a hátulról érkező José María López az alkalmat kihasználva megelőzte a Honda magyarját, aki így egy pozíciót nyerve, egyet veszítve maradt a nyolcadik helyen. Ezután az argentin világbajnok húzta magával Norbit: előbb Coronelt, majd a 11. körben Filippit is megelőzte, így már hatodik volt. Jelezték azonban, hogy ez utóbbi előzés szabályosságát vizsgálni fogják, így Michelisz hatodik helye egyelőre ideiglenes. UPDATE: Norbi csak figyelmeztetést kapott, így megtarthatta a helyezését.

A másik két Honda közül Rob Huff lehetett az elégedettebb: ő az ötödik helyről rajtolva a másodikra hozta be a Civicet, Monteiro viszont a harmadikról negyedikre rontott.

A Fő futamot, amelyen Norbi a második helyről rajtol, magyar idő szerint 20:15-től rendezik Termasban. A hétvége képgalériáját itt találjátok.

A Nyitó futam ideiglenes végeredménye:

termas r1