Az első szabadedzés előtt a helyzet több mint biztató: az új fejlesztésnek és a súlykompenzációs rendszer elindulásának köszönhetően akár utol is érhetjük a Citroënt a Hungaroringen. Persze mindez csak a pályán dől el!
Emlékszem olyan évre a Hungaroringen, amikor nagyobb volt a technikai lemaradásunk az élmezőnyhöz képest, mint jelenleg, mégis összejött a jó eredmény. A legjobb példa erre a 2012-es hazai verseny, amelyen sikerült futamgyőzelmet ünnepelnem Veletek. Ezek az élmények mondatják velem azt, hogy a dobogós helyezésnél alább nem adom a hazai nagydíjon! Csalódott lennék, ha az időmérőn nem jutnék be a Q3-ba, már ott a legjobb hondás szeretnék lenni, hogy aztán a futamokon reális esélyem legyen a dobogós helyezésekért harcolni.
Bizakodásra ad okot, hogy a légterelőelem fejlesztéseit most veti be a Honda, és bár ahogyan korábban is írtam, ez elsősorban nem a Hungaroringen hoz majd sokat a konyhánkra, mert csak két-három olyan kanyar van, amelyben kifejti a hatását, azért így is kézzel fogható javulást várok tőle. Ennél is többet jelent az, hogy most indul súlykompenzáció, aminek keretében a Citroënek a maximális 60 kilós pluszt cipelik majd a mezőny többi tagjához képest. Ez körönként 8–9 tizedmásodpercet jelent, amihez ha hozzávesszük az új Honda-fejlesztésből adódó gyorsulásunkat, akkor papíron kb. egy másodperccel közelebb kerülhetünk a Citroënhez.
Argentínában ugye hozzávetőleg ennyi volt a francia márka előnye az időmérőn, Marokkóban pedig kevesebb, hat–hét tizedmásodperc volt a különbség a legjobb citroënes és hondás kör között. Elvileg tehát ezzel el kellene érnünk a szintjüket, de óvatos maradnék az ilyen kijelentésekkel kapcsolatban, mert szerintem van még tartalékuk, amit elővarázsolhatnak a kalapból. Kicsit úgy érzem, mintha macska-egér játékot folytatnának a mezőnnyel, mert amikor sikerül közelebb férkőznünk hozzájuk, akkor hirtelen ők is találnak mindig még egy–két tizedmásodpercet a C-Elysée-ben. Így csak bízni tudok benne, hogy tényleg közelebb kerülünk hozzájuk, de nem tudom kizárni annak a lehetőségét, hogy ők is gyorsulnak. Mindettől függetlenül mondom: a dobogó a cél!
Évről-évre egyre nagyobb jelentősége van a hungaroringi teljesítményünkben annak a csodálatos hangulatnak, amelyet a szurkolók varázsolnak a pályára. Legfőképpen azért, mert én is egyre rutinosabb leszek: megtanultam felhasználni az autóban azt a rengeteg szeretet, amit ilyenkor kapok, és sokkal kevésbé élem meg nyomásnak azt, hogy ilyen sokan figyelnek rám. Emlékszem, 2011-ben még nem voltam felkészülve arra a hatalmas érdeklődésre, ami a Hungaroringen fogadott minket, és amellett, hogy hihetetlenül jóleső érzés volt, bizony akadtak a hétvégének olyan pillanatai is, amikor úgy éreztem, rám szakad minden, és olyankor nehéz volt összeszedettnek maradnom. Az elmúlt években azonban megtanultam beosztani az energiámat, megőrizni a koncentrációmat – és ami a legfontosabb, élvezni a hangulatot.
Tavaly fordult elő először, hogy egy technikai probléma miatt nem tudtam dobogós helyet felmutatni a Hungaroringen, de ettől függetlenül nem láttam csalódott arcokat, ugyanolyan fenomenális volt az atmoszféra. Nem tudjátok elképzelni, milyen sokat jelentett ez akkor nekem, hogy nemcsak addig támogattatok, amíg eredményes voltam, hanem amikor nem jöttek össze a dolgok, ha lehet, még annál is jobban mögém álltatok. Az előttünk álló hétvégén ebből is erőt merítek.