Michelisz Norbert

  • WTCC/WTCR-statisztika

    238 Futam
    14 Győzelem
    53 Dobogó
  • Kövess az Instagramon

  • Tarts velem a Facebookon

Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

A csomagomat a múlt keddi, budapesti indulás óta nem láttam, így az elmúlt hetet tulajdonképpen egy garnitúra ruhával csináltam végig. Talán ez hozott szerencsét?

Mondanom sem kell, végtelenül mérges voltam, amikor megtudtam, hogy a kiúton történt kálváriánk miatt lemaradunk a pénteki tesztről Argentínában. Ugyanakkor ez egy tipikusan olyan helyzet volt, amikor le kellett nyelnünk a békát, mert úgysem tudtunk mit tenni ellene. Az időnk jelentős részét a repülőtereken töltöttük, nem csak mi jártunk szerencsétlenül, óriási, kígyózó sorokat kellett végigállnunk, mire pulthoz és információhoz jutottunk. Pihenni is csak azért tudtunk rendesen, mert estefelé megszálltunk egy közeli szállodában. Utólag belegondolva persze nem tűnik olyan nagy tragédiának a kalandos utunk, mint ahogyan csütörtökön gondoltam rá, amikor felültem a Róma–Rio de Janeiro járatra...

Életem legjobb hétvégéje

Pont a verseny előtti eligazításra értünk ki a pályára Termasban, ahol egyből kérdezgették, hogy a hol a fenében voltunk... Tényleg, a szervezőktől a pilótákig mindenki foglalkozott velem egy kicsit, ami azért jó érzés volt. Aztán jött a nagy meglepetés. Az első pillanattól kezdve magabiztosságot éreztem a volán mögött, az első szabadedzés után mondtam is Gergőnek, hogy nem kell sok mindent állítgatni az autón. Már az időmérő előtt tudtam, hogy gyorsak leszünk az új gumikon. Arra mondjuk nem számítottam, hogy ennyivel jobbak leszünk a gyári Hondáknál, pláne azok után, hogy kiderült, ők az új fejlesztésű lengéscsillapítókat használják. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ki kellett hagynunk a pénteki tesztet, gyötrelmes hétvégét kellett volna zárnunk. De az időmérőn minden egyes kijövetelemnél tudtam javítani, megjött az a fajta önbizalmam, ami újra és újra többet engedett kihozni a technikából. Ha végiggondolom az Argentínában történteket, szakmailag egész pályafutásom legjobban sikerült hétvégéje volt ez. Az időmérőtől kezdve a második futam végéig nem volt benne hiba sehol sem. Még nem tudjuk, minek volt köszönhető ez a javulás, mert nem húztunk elő a varázskalapból egy sosem próbált beállítást – hozzávetőleg ugyanazzal a setuppal mentünk, mint Spában. Arról sem lehetett szó, hogy esetleg a gyári Hondákon kipróbált fejlesztés nem vált be, hiszen Bennanihoz képest (ő hozzám hasonlóan nem kapta meg a csomagot) ugyanúgy teljesítettek Tarquiniék, mint korábban.

„Menekülés a győzelembe"

A szezon eddigi legjobb eredményéhez, a második helyhez szükség volt a nagyon jó rajtra is, és szerintem a Hungaroring óta nem kaptam el olyan jól a piros lámpák kialvását, mint most Argentínában. Előzetesen egyetlen célom volt: Tiago Monteirót magam mögött tartani. Ebben a szezonban messze ő a legjobb hondás rajtoló, és ha megelőz, nem lett volna egyszerű visszakerülni elé. Tulajdonképpen előle menekültem előre. Hogy a második helyre fel tudtam kapaszkodni, ahhoz kellett Yvan Muller hibája, hiszen ő a belső íven volt előttem, de nem zárta le a belső oldalt maga mellett, így egérutat kaptam, és körbe tudtam autózni őt. Nem erre készültem, én arra számítottam, hogy Muller mögött és Loeb mellett, kicsit szendvicsben érkezem meg az első kanyarhoz, és az lett volna a taktikám, hogy a második kanyart kívülről későn fékezem meg, hogy Loeb elé vágjak a hármas kanyar előtt. De Muller hibája után megéreztem a lehetőséget, és tudtam, hogy le kell csapnom rá. A második helyről a tükörben láttam, mi történik mögöttem – megörültem, amikor Monteiro tűnt fel elsőként. Aztán amikor Muller és Loeb is gyorsan visszaelőzte őt, azzal kalkuláltam, hogy ha esetleg Loeböt még tudom is majd tartani, Muller valószínűleg elém kerül. Engem is nagy meglepetésként ért, hogy a verseny kétharmadáig nemhogy támadni nem tudott, de még el is szakadtam tőle közel két másodpercre. Az a 3-4 tizedmásodperc, amivel körönként gyorsabb voltam Monteirónál pont arra volt elég, hogy a francia velem szemben csak tartani tudta a távolságot.

Sajnos olajra „léptem"

A vége felé, amikor észleltem, hogy csökken közöttünk a különbség, egy pillanatra megijedtem, de aztán kiderült, hogy Muller felzárkózása nem ugrásszerű, ezért megnyugodtam, mert tudtam, hogy így már nincs ideje utolérni. Nagyon boldog voltam a második hellyel, mégsem volt euforikus az örömöm, mert aznap valahogy ez természetesnek tűnt. Vannak olyan napok, amikor érzem, hogy uralom az autót, úgy vezetek, hogy az van bennem, egyszerűen nem tudok hibázni. Tudtam, hogy képes vagyok rá. Ennek az érzésnek persze megvan az ellenpontja is, például Moszkvában küszködtem, az lélektanilag teljesen más verseny volt. A második futamon tudtam, hogy csak újabb jó rajttal lehet esélyem az első ötbe kerülni, de sajnos az első verseny előtti betétfutamon valamilyen technikai hibája lehetett a hetedik helyről rajtoló autónak, mert tiszta olaj volt a pálya azon része. Hiába kaptam el jól az ütemet, éreztem, hogy kipörögnek a kerekek az aszfalton, így nem tudtam pozíciót nyerni. Összességében a hetedik hellyel pontosan azt kaptam, amire számítottam, így a második futammal sem lehettem elégedetlen.

Most hosszú, kilenc hetes szünet következik, és a legfontosabb feladatunk, hogy kielemezzük, mi, miért történt Argentínában. A földön kell maradnunk, ami nem lesz nehéz, mert a Slovakia Ringen elért harmadik hely után már kaptunk egy pofont az élettől. Akkor hasonlóan a mostanihoz körülbelül fél másodperccel gyorsabbak voltunk a gyári Hondáknál, és azt hittük, így folytatódhat az idény. Ehhez képest a Salzburgringre, de főleg Moszkvára nagyot fordult a kocka. Most sem tudom azt mondani, hogy innentől kezdve mindig elverjük a gyári csapatot. De ez a cél és ezért dolgozunk!