Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
Seiko OMV Simple Pay OTP Hyundai Motorsport

Az már a rajt után eldőlt, hogy valószínűleg nem sikerül dobogóra váltani a harmadik rajtpozíciót, de ezután Michelisz Norbert előbb Guerrierivel, majd Huff-fal is ütközött. Utóbbi után nem tudta folytatni, és ez a pontszerzésébe került.

Alig ért véget a fordított rajtrácsos második futam a Nürburgringen, amelyen Michelisz Norbert három pozíciót javítva az ötödik helyet szerezte meg, máris kezdődött a készülődés a németországi hétvégét záró harmadik versenyre. Három versenyző is távolmaradt a rajtrácstól az első futam balesetei miatt: az Audi szabadkártyás DTM-bajnoka, Rene Rast, a bajnokság éllovasa, Gabriele Tarquini és Szabó Zsolt sem tudott rajthoz állni.

Michelisz Norbert az időmérőn kivívott harmadik helyről indult. Mellette Yvan Muller jobban kapta el a rajtot, felért Norbi mellé, és a belső ívet megszerezve meg is előzte őt, ráadásul a külső ívre szoruló magyar pilótát többen is lehagyták, így visszacsúszott a hatodik pozícióba.

A folytatás sem alakult jól Michelisznek, hiszen még az első körben Esteban Guerrieri is megelőzte őt erősen kérdéses módon. Túlzóan nagy sebességnél szúrt be Norbi mellé, lényegében a Hyundait használva fékezőerőként arra, hogy be tudja venni a kanyart. Az ütközés következtében Michelisz lesodródott a pályáról, és visszaesett egészen a 11. helyig. Guerrierit meg is büntették az akciója miatt, 10 másodperces büntetést kapott a leintés után.

Michelisz a második kört egy másodperces lemaradáson belül fejezte be az előtte autózó Jean-Karl Vernay mögött, de az Audit nehéz megelőzni ezen a pályán. Ehrlacher kiesése miatt így is feljött a 10. helyre. Rob Huff autója folyamatosan veszített az erejéből, és egyre jobban esett vissza. Vernay és Michelisz utolérték őt. Előzési kísérlet közben Norbi összeütközött a brittel, és mindketten kiestek a versenyből.

A bajnokság élmezőnyének állása a harmadik versenyhétvége után: 1. Muller 137 pont, 2. Tarquini 118, 3. Björk 112, 4. Michelisz 102, 5. Ehrlacher 91.

A harmadik futam végeredménye:

r3