Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
 
 
 
 

MN5 Webshop 

Az első négy helyezett sorrendje nem változott a rajthoz képest az első kínai futamon a WTCR-ben, de az utolsó két kör így is izgalmakat hozott a keményen támadó Michelisz Norbertnek köszönhetően. A negyedik hellyel már tíz ponton belül az éllovashoz képest a Hyundai magyarja.

Michelisz Norbert a Hyundai legjobbjaként a negyedik helyet szerezte meg az időmérőn a kínai versenyhétvégén, amit az tett különösen értékessé, hogy a legnagyobb bajnoki riválisai mögötte végeztek. A tabella harmadik helyezettje, Thed Björk csak 13. lett a kvalfikáción, az éllovas Esteban Guerrieri pedig a kilencedik leggyorsabb volt, de ő még Vila Realból hozott magával egy három rajthelyes büntetést, így csak a 12. pozíciót foglalta el a rajtrácson. Ráadásul a felvezető kör előtt beindult a belső tűzoltóberendezés a Hondában, így le kellett tolni a pályáról, és csak a boxból indulhatott el a mezőny után.

A rajtnál Michelisz Norbert maradt a helyén, ahogy az első két sorban mindenki más is. A magyar versenyző mögé a szintén hyundaios Nicky Catsburg sorolt be Johan Kristofferssont megelőzve, így védelmet is kapott. Az első három helyezett tempója érezhetően jobb volt, Michelisz ezért a futam jelentős részében óvta a gumikat, hogy a számára ezúttal rendkívül kedvező negyedik helyet megtartsa, miközben várt arra, hátha történik előtte egy hiba, amire lecsaphat. 

A hajrára Michelisz a jó gumifogyasztásának köszönhetően megérkezett a harmadik Mikel Azcona nyakára, előttük pedig Ma Csing-hua támadta az első helyért Yvan Mullert. Az utolsó körben a magyar versenyző keményen támadta a spanyolt, kicsit össze is értek, de a Cupra megőrizte a dobogót, Micheliszt pedig a negyedik helyen intették le. Az ezért járó 13 ponttal pedig mindössze kilenc pontra csökkentette a hátrányát a bajnoki éllovas Guerrierivel szemben, aki ezúttal nullázott.

A kínia program vasárnap hajnalban, magyar idő szerint három órakor folytatódik a második időmérővel Ningpóban. A hátralévő két versenyt pedig 8:30-kor és 9:50-kor kezdik, ezeket az Eurosport 1 és az M4 Sport felületei élőben közvetítik.

Az első futam végeredménye:

ningbo r1