Michelisz Norbert

  • Innerslide 1
  • Innerslide 2
  • Innerslide 3
 
 
 
 
Következő versenyem:

MN5 Webshop 

Túl vagyunk a 2016-os szezon felén, lement a 12 versenyhétvégéből hét, így a nyári szünetet kihasználva értékeltem az első fél évemet a Honda gyári csapatában.

A gyári csapatnál lévő hangulatról...

Nem állítom, hogy nem voltak kisebb hullámvölgyek a szezon első felében, de ez mindenhol így van, ahol emberi kapcsolatokról van szó. Összességében nagyon jól érzem magam a Hondánál, megtaláltam a helyem. Élvezem a legvégsőkig profi közeget, a szervezettséget, amely szerint minden pontosan meg van tervezve, akárcsak egy forgatókönyvben. Előre tudom, hogy egy versenyhétvégén mikor van briefing, mikor és mennyi médiakötelezettségem van, mennyi idő jut saját magamra stb. Minden csak a versenyzésről szól, semmi mással nem kell foglalkoznom. Ennek persze van egy másik vetülete is, hiszen korábban mintha buborékban éltem volna: ha volt egy-egy rosszabb teljesítmény, mindig volt lehetőség azt kimagyarázni, érthető kifogásokat keresni. Most viszont minden pillanatban csak a teljesítmény számít, és ez tudom, hogy elősegíti a fejlődésemet versenyzőként.

Az új versenymérnökömmel való kapcsolatról...

A pilóta-versenymérnök kapcsolat az egyik legfontosabb az autósportban, és tudom, hogy sokatokat foglalkoztatott ez a kérdés. Jelentősen fejlődött a közös munka Andrea Cisottival, úgy érzem, a Nürburgring volt a fordulópontunk. Addig még nem minden esetben gondolkoztunk ugyanúgy, nem volt olyan gördülékeny a kommunikáció, ami teljesen természetes, hiszen nem ismertük egymást alaposabban. Apróságokról volt szó, mint például, hogy milyen helyzetekben szólítson meg, vagy ha nem tudok pontosan elmondani valamit, milyen kérdéseket tegyen fel, hogy kinyerje tőlem a hasznos információt. A Nürburgring volt az első olyan verseny, amelyen már azt éreztem, hogy teljesen kialakultak a folyamatok kettőnk között, akkor már egy összeszokott csapatként tudtunk együtt dolgozni. Annak idején Gergővel azért volt könnyebb dolgunk az elején, mert 2008 környékén, amikor elkezdtük a közös munkát, még egy egyszerűbb közegben mozogtunk, mindenre sokkal több idő jutott és nem volt akkora a nyomás.

A legnagyobb öröm a szezon első felében…

Még a téli tesztek során, látva azt, hogy Rob Huff milyen rövid idő alatt milyen gyors tudott lenni a Hondával, egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy tudom-e tartani vele a lépést. A szezon alatt azonban megnövekedett az önbizalmam, azt érzem, hogy ha hibátlanul teljesítek egy hétvégén és nincsen semmilyen technikai problémám, akkor tempóból a csapattársaim előtt tudok lenni. És ennél jobb érzés nem kell a pályán!

A legnagyobb csalódás a szezon első felében…

Talán mondanom sem kell: a hungaroringi versenyhétvége. Általában jól kezelem azt, amikor rajtam kívülálló okok miatt kell feladnom egy futamot, de most hazai közönség előtt nagyon rosszul éltem meg ezt, mély nyomot hagyott bennem. Szerencsére a következő hétvégéken, Marokkóban és a Nürburgringen már tudtam függetleníteni magam a történtektől.

Az első hét versenyhétvége értékeléséről…

Ha egy tízes skálán kellene pontoznom az eddigieket, akkor két pontot kapásból levonnék a marrakesh-i és a Vila Real-i időmérőkön elkövetett kulcsfontosságú hibámért. Portugáliában és Marokkóban a kezemben volt egy nagyon jó rajthely esélye, és dühös voltam, hogy nem sikerült élnem vele. De a nyolcast meg is adnám magamnak a tízből, mert úgy érzem, ezt a két esetet leszámítva kihoztam a maximumot a lehetőségeimből. Ezt mutatja az is, hogy hét hétvégén hétszer álltam dobogóra, ebben a tekintetben pályafutásom egyik legjobb szezonját futom. Persze voltak hibák, amikből próbálok tanulni, és bízom benne, hogy a szezon hátralevő részében, de legkésőbb jövőre sikerül minimalizálnom a számukat.

Az év végi esélyekről…

Pozitívan látom a helyzetünket, a szezon első felében volt már hondás pole pozíció és több Fő futamos győzelem is – egyértelmű, hogy sokkal inkább méltó versenytársai vagyunk a Citroënnek, mint a korábbi években voltunk. Ha valaki pusztán csak azt nézi, hogy hatodik vagyok a pontversenyben, talán kicsit csalódott is lehet, de én azt látom, hogy a technikai hibák és a pontlevonás ellenére is karnyújtásnyi távolságban van a második hely. Ettől függetlenül nehéz megmondani, hogy mennyi esélyem van az év végi dobogóra. Úgy látom, hogy ha Yvan Mullernek nem lett volna olyan sok gondja, akkor már kibérelte volna a második helyet, és szerintem továbbra is neki van a legjobb sansza erre. Ez nem jelenti azt, hogy kis szerencsével nem érhet oda valamelyik Honda is, és egyértelműen az a célom, hogy csapaton belül a legelőrébb végezzek. Nekem egyébként a szezon eddigi meglepetésembere Tiago Monteiro, és nagyon örülök az eredményeinek, mert egyrészt jóban vagyunk, másrészt tudom, hogy a sikereiben jelentős szerepe van Gergőnek is.