- Blog
Hihetetlenül jót tett nekem, hogy hosszú idő után újra nemcsak versenyezhettem, hanem úgy szálltam ki az autóból, hogy ennek van értelme, folytassuk! A WTCR idénynyitóján, a Nürburgring-Nordschleifén elért eredményeim, a megszerzett 11 pont miatt ugyan nem lehetek elégedett, de ha a nagyobb képet nézem, nem nehéz pozitívnak maradnom.
Olykor könnyebben engedi el az ember
Már a szabadedzéseken jó érzések fogtak el az új autóval, de abból, hogy a második gyakorláson a harmadik leggyorsabb voltam, semmilyen következtetést nem lehetett levonni, mert a félig vizes pályán sok múlt azon, hogy ki mikor körözött.
Viszont az időmérőben is benne lehetett volna egy hasonlóan jó helyezés. Az utolsó gyors köröm nagyon jól indult, az első és a harmadik szektorban javítottam, a negyedikben az egész mezőnyben a leggyorsabb voltam, de aztán elkövettem egy apró hibát, ami után úgy éreztem, hogy a top hármas helyezés már nem jöhetett volna össze, ezért elengedtem a végét.
Az akkor már biztosnak tűnő nyolcadik hely nem volt rossz lehetőség a fordított rajtrács miatt sem, és bár biztató volt a tempónk, a pole pozíció nem volt benne az autóban, és ebben a helyzetben mindig könnyebben hoz ilyen taktikai döntést az ember.
Jobb kezdést vártam saját magamtól
Az első futamon így a harmadik helyről indulhattam, ott lebegett a szemem előtt a dobogóesély. Sajnos a rajtom nem sikerült jól, és emiatt az első kanyarban kedvezőtlen helyzetbe kerültem, össze is értem Tiago Monteiróval, és az autóm keresztbe állt, így hátraestem a kilencedik helyig.
Nem örültem, jobb kezdést vártam magamtól, de nem estem kétségbe, mert az időmérő alapján tudtam, hogy a tempónk megvan ahhoz, hogy előbbre lépjek, ezért vártam a lehetőségekre. Sikerült is lecsapni rájuk, így a végül megszerzett ötödik hely a maximum volt.
Azt terveztem, hogy a második futamon ehhez hozzáteszek egy negyedik-hetedik helyezést, és akkor egész szép pontmennyiséggel fejezem be az első fordulót. Sokkal jobban sikerült a rajtom a nyolcadik helyről, mint az első versenyen, de előttem az első sikánban összetorlódtak az autók, ami miatt én is kicsit kisodródtam.
Ezzel a rajtnál nyert pozíciót és még egyet rögtön elvesztettem, az igazi baj viszont csak ezután következett. Épp amikor az egyes kanyarból gyorsítottam ki, nagy ütést éreztem hátulról, ami miatt a kavicságyban végezte az autóm.
Ezt tényleg nem direkt csinálom
Dühös voltam az eset miatt, mert értékes pontokat szerezhettem volna, amelyek hiányozni fognak a végelszámolásnál, de elég sok mindent átéltem már ahhoz, hogy tudjam, az ilyesmi mindig benne van a pakliban. A Nürburgringen egyébként is üldöz a balszerencse a rajtoknál, két éve egy Audival ütköztem és ért véget hasonlóan gyorsan az egyik futamon.
Ha abból indulok ki, hogy a Hyundai kettős győzelmet aratott a második versenyen, akkor csalódott lehetek, hogy nekem nem úgy jött össze ez a hétvége, de ha jobban belegondolok, valamiért sosem kezdtem erősen az idényt.
Nem tudom, ennek mi az oka, nem direkt csinálom, viszont tényleg megfigyelhető, hogy az első fordulókban sosem megy nekem annyira, aztán idény közben egyszer csak elkapom a fonalat. Most is ebben bízom, és azért sem lehetek csalódott, mert a legfontosabb, hogy az új autó bizonyított.
Idén óriási a harc házon belül is
Merőben más volt a helyzet tavaly, amikor az idénynyitón azt éreztük, ha a fejünk tetejére állunk, akkor sem lesz ebből bajnoki cím. Ezzel szemben most látszik, hogy van potenciál az autóban a jelenlegi körülmények között. Persze az is egyértelmű, hogy vannak dolgok, amiken lehet még javítani, ezeken dolgoznunk kell.
Kifejezetten motiváló, hogy Jean-Karl Vernay és Luca Engstler ilyen erősen kezdték az évadot. Az elmúlt két évben én voltam a Hyundai legjobbja, de már a szezon előtti teszteken éreztem, hogy nem lesz könnyű idén is megszereznem ezt a címet, és akkor a nagy bajnokról, Gabriele Tarquiniről még nem is beszéltem.
Minél erősebbek a márkatársak, annál többet kell kihoznom magamból, és nagyon úgy tűnik, hogy idén négy egyenrangú versenyző küzd házon belül a vezető szerepért. Meggyőződésem, hogy az illető a bajnoki címért is harcban lehet a végén.
Még nem látni a valódi erőviszonyokat
Az ellenfelektől többé-kevésbé azt kaptam, amit vártam. A Honda és a Link&Co továbbra is nagyon gyors, talán csak a Cupra és az Audi maradt el a várakozásoktól. Pedig előbbi szerintem az egyik legjobb autó a mezőnyben, utóbbinak meg éreztem az erejét, amikor Tom Coronel mögöttem jött.
Valódi képet az erőviszonyokról csak Estoril után kaphatunk, mert a Nürburgring annyira speciális pálya, hogy ami itt történik, az sosem releváns a többi épített helyszínre nézve.
Az idénykezdet sosem könnyű, most extra kihívást jelentett maga a pálya is, főleg a tavalyi furcsa év után, amikor nekünk kimaradt ez a helyszín. Bármennyire is volt bennem egy kis idegesség a hétvége előtt, a Nürburgringen újra rádöbbentem, mennyire szeretem, amit csinálok.
Minden etap után úgy szálltam ki az autóból, hogy alig vártam a következő alkalmat. Most is így vagyok vele, ég bennem a versenyláz a június 26-27-én következő portugáliai forduló előtt.