Már az első kanyarban eldőlt, hogy nem jön össze a dobogó hazai pályán. Michelisz Norbert ezután sem adta fel, a mezőny végéről a 14. helyig tört előre a második hazai futamon.
Két helyet javított a fordított rajtrácsos futamon Michelisz Norbert, aki így nyolcadikból hatodik lett. Fontos pontok ezek, a következő versenyen pedig cél a dobogó a Hungaroringen.
Többször is pengeélen táncolt Michelisz Norbert a WTCR időmérőjén a Hungaroringen, de végül nagy sikert aratva a harmadik helyen végzett, miközben rajta kívül az összes Hyundai-versenyző elvérzett már a Q1 végén.
Az erős pontszerzés volt a cél a második WTCR-futamon Spanyolországban, és erre minden esély meg is volt a negyedik helyről rajtolva, ám Michelisz Norbert már a táv felénél vibrációt érzett a jobb első gumiban. Lelassult, de az utolsó előtti körig küzdött a top 10-ben, amikor végül bekövetkezett a defekt.
Elsőként a fordított rajtrácsos futamot rendezték meg Aragónban a WTCR spanyolországi hétvégéjén, a hatodik helyről rajtoló Michelisz Norbert két Audival nagy csatában hetedik lett.